Sebtapaszok, ragasztók (8)

Mindig jó, ha van nálunk, mert bármikor történhet egy apróbb baleset! A sebtapasz praktikus és hasznos apróbb horzsolások, vágások, sérülések esetén. Akinek kicsi gyerekei vannak pontosan tudja, hogy milyen hasznos, ha a sebtapaszból van egy kis tartalék a táskában. Parkban, játszótéren, de akár otthon is bekövetkezhet egy apróbb baleset, amelyre tökéletes gyógyír a sebtapasz. Válaszd ki a számotokra megfelelő megoldást a GRoby kínálatából!

A sebtapasz a mai modern formájában egy viszonylag friss találmány, noha számos változatban már az ókorban is használták. Innen erednek az első írásos emlékek, ugyanis az ókori Egyiptomban is már nagy jelentőséget tulajdonítottak a sebek kezelésének. Már ekkor kiemelt figyelmet tulajdonítottak a sebek tisztításának, kezelésének és kötözésének is. Előfordult, hogy a kötést zöldre festették, ugyanis ez a szín jelentette számukra az egészséget. A seb kezelésére agyagot és állati zsiradékok keverékét használták, míg más ókori népek tej és bor keverékét tették a sebre. Később mézet is használtak erre a célra, amelynek antibakteriális hatása a későbbiekben bebizonyosodott.

A görögök már jóval fejlettebb módszerekkel végezték a sebkezelést, orvosaik nagy tapasztalattal rendelkeztek e téren. Később a reneszánsz időszakában a német Wilhelm Fabry fedezte fel, hogy különböző krémek hatására hatékonyabb a sebgyógyulás és különféle összetételű krémeket állított elő erre a célra.

A profi sebgyógyítás kezdete nagyjából a 19. századra tehető. Ekkorra teljesen egyértelművé vált a sebek és azok környékének fertőtlenítése és tisztán tartása. Megjelentek a különböző fertőtlenítő folyadékok (pl.: jód oldat) és az eszközfertőtlenítés is, azaz a sterilizálás, valamint a gőzölés is.

A kötszerek fejlesztése ma is folyik, hiszen a cél, hogy minél inkább bőrazonosak, antibakteriálisak legyenek. Ma már rengeteg sebtapasz közül választhatunk, noha kevesen tudják, hogy ez a találmány nem is olyan régi. A modern sebtapasz a Johnson & Johnson vállalat nevéhez fűződik és nagyjából száz éve kezdődött meg a gyártása.
A legelső sebtapasz nagyon drága volt, mivel kézzel készítették, a sorozatgyártás 1924-ben kezdődött meg. De kitől származott az ötlet? Az anekdota szerint Earle Dickinsontól, a vállalat gyapotvásárlásért felelős alkalmazottjától származik. Mivel a felesége gyakran megégette vagy megvágta magát a konyhában szeretett volna valamilyen gyors megoldást az apróbb balesetekre. Így egyszer egy ragasztóra szerelt vattapamacsot rakott a sebre. A ragadós felületre egy krinolin nevű szövetet tett, amelyet könnyen el lehetett távolítani, hogy a ragasztós rész használható legyen. Ez annyira megtetszett a cégnek, hogy hamarosan belekezdtek a sorozatgyártásba.

Ma már minden háztartásban megtalálható és számos méretben kapható a praktikus sebtapasz. Válogass a GRoby kínálatában található Hansaplast sebtapaszok közül! Szintén minden háztartásban megtalálható a ragasztó, amely kisebb nagyobb felületek összeillesztéséhez nyújt segítséget. A ragasztó történetének kezdete nagyjából több ezer évvel ezelőtti időszakra tehető. Ekkor az emberek még nyírfakátrányt használtak a különböző szerszámok összeillesztésére. A régészeti leleltek alapján először Dél-Afrika területén alkalmaztak több komponensű ragasztóanyagot. De őseink előszeretettel használtak gyantát az agyageszközök javítására.

Az ókori görögök tojásfehérjét, csontokat, sajtot és különféle magvakat is alkalmaztak, a rómaiak pedig a kátrányt, a méhviaszt részesítették előnyben, ha ragasztásról volt szó. Az építkezéseknél vulkáni hamu és homok keverékét használták. A középkorban bizonyos források szerint Európában Ázsiából származó anyagokat alkalmaztak ragasztáshoz. Persze ekkor még egyáltalán nem beszélhetünk ipari mennyiségű felhasználásról. Nagyjából a 17. század első felében indult el a ragasztók ipari felhasználása. Az első ragasztógyár Hollandiában jött létre, itt állatbőrt dolgoztak fel. Ezután Angliában került szabadalmazásra a halenyv, majd pedig Amerikában egy kazein alapú anyagot vezettek be a ragasztókhoz. A profibb ragasztók elterjedése az autóiparnak köszönhető, ugyanis az autóipar fejlődésével jelentek meg a gumialapú, illetve a szintetikus ragasztóanyagok.

A pillanatragasztót, avagy cián-akrilátot egy amerikai vegyész találta fel 1942-ben. Eredetileg a hadseregnek fejlesztette az anyagot, de túl ragadós lett, ezért nem kísérletezett vele tovább. Az anyag néhány évvel a háború után került ismét elő, amikor hőálló műanyagot kerestek a pilótafülkékhez. Ez a második próbálkozás is a ragadós jelleg miatt fulladt kudarcba, ám felmerült, hogy ha már az anyag tulajdonságai ilyenek, akkor miért ne legyen belőle ragasztó? Végül 1958-ban dobták piacra a pillanatragasztót SuperGlue néven

Milyen anyag a pillanatragasztó?

A cián-akrilát lényeges tulajdonsága, hogy levegőből pár másodperc alatt felvesz annyi nedvességet, hogy a benne lévő molekulák polimerekké (hosszú molekulaláncokká) álljanak össze. Magyarán ez annyit jelent, hogy a laza, nyúlós állapotból gyorsan megszilárdul. Egyúttal pillanatok alatt hozzáragad bármihez, amivel érintkezik. A tubusában légmentesen elzárt közegben megmarad a folyékony állag, amint levegő éri viszont azonnal beszívja a nedvességet.

Válassz pillanatragasztóink közül, amelyek többnyire alkalmasak bármilyen anyag összeragasztására. Ettől függetlenül a biztonságos használat érdekében mindenképpen tanulmányozd a csomagoláson található tájékoztatót!